Fertőző betegségek

• A fertőző betegségek lefolyása és általános jellemzői
• A fertőző betegségek
• A fertőző betegségek laboratóriumi diagnózisa

A fertőző betegségek lefolyása és általános jellemzői

Ha a szervezetbe behatoló kórokozók csíraszáma kicsi, megbetegítő képességük gyenge, vagy a szervezet immunvédelme elegendő a fertőzés leküzdéséhez, akkor a fertőzés klinikai tünetek nélkül zajlik le (inapparens vagy szubklinikus fertőzés). Ha a fertőzés enyhe tünetekkel zajlik és olyan gyors a gyógyulás, hogy a betegség a tünetek alapján föl sem ismerhető, csak a laboratóriumi leletek pozitivitása figyelmeztet tünetszegény fertőző betegségre, abortív megbetegedésről beszélünk. Az esetek harmadik részében a betegség a klasszikus tünetek közt zajlik le.

Minden klasszikus lefolyású fertőző betegség az inkubációs idővel kezdődik. Az inkubációs idő a fertőződés és az első tünetek megjelenése közötti időtartam. Ez az idő a kórokozó szaporodásához, szóródásához és anyagcsere-termékeinek (toxinjainak) termelődéséhez szükséges. Az inkubációs idő az egyes betegségeket illetően tág határok között változik, de az egyes betegségek esetében jellemző adat. Az inkubációs idő végén a fertőző betegség korai tüneteiként értékelhető, nem jellemző tünetek jelentkezhetnek, ezek az úgynevezett prodromális tünetek. A prodromális tüneteket követően jelentkeznek a betegség klasszikus tünetei, melyek alapján a betegségeket heveny (akut), fél heveny (szubakut) és idült (krónikus) formákra oszthatjuk.

• A heveny betegségekre az éles kezdet és vég mellett a határozott, maximálisan 6 heti időtartam jellemzõ.
• A fél heveny betegségek hasonlóan kezdődhetnek, mint a heveny formák, de lefolyásuk 6 hétnél tovább tart, gyakran hónapokon át zajlanak.
• A krónikus betegségek fél évnél hosszabb időn át tartanak, többnyire évekre húzódnak el, miközben tünetmentes szakaszok váltakozhatnak tünetekkel tarkított szakaszokkal. A krónikus betegségekben jelentkező heveny tünetek jelentik a betegség föllángolását, az exacerbációt.

Heveny formában zajlik a kanyaró és a tetanusz, fél heveny formában a brucellózis, idült formában a tuberkulózis vagy a lepra.

A fertőző betegségek többségére jellemzők az úgynevezett nem jellemző tünetek, vagyis a rossz közérzet, hányinger, hányás, bágyadtság, gyengeség, elesettség, fáradékonyság). Ugyancsak nem jellemző, de gyakori tünet a hőmérséklet emelkedése, a hőemelkedés vagy a láz. A lázat borzongás, a gyorsan emelkedő lázat hidegrázás vezetheti be. A láz lehet egyenletesen magas, váltakozhat normális hőmérsékletű periódusokkal, de lehet visszatérő is: a lázmenet bizonyos betegségekre jellemző lehet. A fertőző betegségeket gyakran kísérik bőrkiütések vagy nyálkahártya-elváltozások, ezek olykor a fertőzés legjellemzőbb tünetei lehetnek. A fertőző betegségek további jellegzetes kísérő jelensége a fehérvérsejtek számának és az egyes fehérvérsejtek egymáshoz viszonyított arányainak megváltozása (kvantitatív és kvalitatív vérképváltozás).

A fertőző betegségek

A fertőző betegségek olyan betegségek, melyeket kórokozó mikróbák okoznak. Ezek a kórokozók lehetnek vírusok, baktériumok, gombák, protozónok, paraziták, vagy kóros fehérjék, utóbbiakat a prionoknak nevezzük. Egyes kórokozók kizárólag emberi betegséget okoznak, mások állatokat és/vagy növényeket is megbetegíthetnek. A zoonózisok vagy antropo-zoonózisok az állatok olyan fertőző betegségei, melyek kórokozói emberre terjedve az embert is megbetegíthetik.

Az emberi fertőző betegségeket általában ragályos, járványos betegségekként határozzuk meg, mivel közös jellemzőjük, hogy emberről-emberre terjednek. A fertőzések többnyire a fertőzött személlyel történő érintkezés útján terjednek, az érintkezés módja azonban sokféle lehet. Az egyszerű fizikai kontaktus mellett a fertőzés átvihető fertőzött ételekkel és italokkal, testnedvekkel, fertőzött tárgyakkal, a légutakon keresztül a kórokozók belégzésével (cseppfertőzés), de kórokozók ízeltlábúak – úgynevezett vektorok – közreműködésével, például rovarcsípés útján is bejuthatnak az emberi szervezetbe.

A kórokozók fertőző képességét jellemzi az úgynevezett fertőzési index (infekciozitási index). Ez a mutatószám azt jelzi, hogy egy beteggel érintkező száz személyből később hányban mutatható ki a kórokozó, egyúttal arra is utal, hogy a kórokozó milyen mértékben képes bejutni a szervezetbe, milyen mértékben alkalmas ott a túlélésre és a szaporodásra. Mivel azonban a kórokozó jelenléte a szervezetben még nem jelent feltétlenül betegséget, szükséges egy másik mutatószám alkalmazása is, mely az egyének betegségre vonatkozó fogékonyságát jellemzi. Ez az úgynevezett fogékonysági index (kontagiozitási index). A fogékonysági index azt mutatja meg, hogy száz olyan egyén közül, akik fertőződtek, de korábban a betegségben még soha nem betegedtek meg és ellene védőoltásban sem részesültek, hány betegszik meg. A fogékonysági index betegségenként változó: a bárányhimlő és a kanyaró esetében közel 100 %, skarlát esetében 35-40 %, a torokgyík esetében 15-20 %, a járványos gyermekbénulás esetében 1 %, járványos agyhártyagyulladás esetében 0,1 %. A napjainkban sokat emlegetett influenza infekciozitási indexe 80-90%, kontagiozitási indexét ennél csak kevéssel becsülik kisebbre. Az EBV okozta infekciós mononukleózis infekciozitási indexe az influenzáéhoz hasonlóan 80-90 %, míg a fogékonysági index – a látens fertőzéseket követően kialakuló immunitás következtében – kicsi.

A fertőző betegségek laboratóriumi diagnózisa

A fertőző betegségek diagnózisára ötféle laboratóriumi alaptechnika alkalmazható:

1. A kórokozó direkt kimutatása
2. A mikroba-antigén kimutatása
3. A beteg szervezet fertőzésre adott válaszának vizsgálata (szerológiai reakciók, specifikus ellenanyagok kimutatása, stb.)
4. Specifikus, csak az adott kórokozóra jellemző nukleinsav-szakaszok (nukleotid-szekvenciák) kimutatása
5. A kórokozó speciális táptalajon történő kitenyésztése és izolálása

Valamennyi laboratóriumi technikának megvannak az előnyei és a hátrányai is; mérlegelendő, hogy adott esetben melyek a leggyorsabb, legmegfelelőbb és egyúttal – lehetőleg – a legolcsóbb módszerek.


A fertőző betegségek kimenetele

A fertőző betegségek spontán vagy kezelés hatására nyom nélkül gyógyulhatnak, előfordul azonban, hogy az átlagostól eltérő, súlyos tünetek vagy szervi elváltozások kísérik. Ilyenkor szövődményről (komplikáció) beszélünk. Ha a szervi elváltozás maradandóan fönnmarad, az a defektus. Külön névvel illetjük azt az állapotot, amikor a már lezajlott betegséget követően néhány hetes, látszólag tünetmentes időszak után már nem fertőző, új tünetekkel járó betegség jelentkezik, ez az úgynevezett utóbetegség. A fertőző betegségek lefolyása során a legtragikusabb kimenetel a beteg halála, mely vagy a heveny betegség súlyos formája okoz, többnyire immunológiailag védtelen betegek esetében, vagy szövődmények, defektusok és utóbetegségek következménye.