Bevezető

A konzorcium 2009 januárban az NKTH támogatásával kezdte el a 2,5 évre tervezett kutató-fejlesztő projektet. A projekt célkitűzését a konzorciumi tagok megalapozottnak és sürgetőnek ítélték meg, és szoros konzorciumi együttműködési formában szándékoznak megoldást találni a világszerte gondot okozó problémára.

A világ népességének több mint 90%-a fertőződik EBV-vel élete során (Rickinson, 2001). Bár az EBV molekuláris szinten az egyik legjobban megismert herpesz vírus, a fertőzés menetének bizonyos részletei továbbra is ismeretlenek. A többi herpesz vírus stratégiájához hasonlóan az EBV is látens állapotban perzisztál egy életen át a fertőzött szervezet bizonyos sejtjeiben. Replikálódó EBV mutatható ki antitesttermelő plazmasejtekben (Laichalk, 2005) a B sejt differenciálódás utolsó fázisában, ami arra utal, hogy antigén stimulus hatására a memória B sejtekben az EBV reaktiválódhat, és a vírus életciklusa új fertőző virionok termelésével zárul.

Az IM tüneteit a fertőzésre adott immunválasz okozza (Hislop, 2007). Bár az EBV főleg B sejteket fertőz és serkentheti azok szaporodását, a mononukleózisért felelős magas számú limfocitát főleg T sejtek alkotják. Ezek főként a fertőzött B sejtek által termelt EBV fehérjék ellen irányulnak. A kaotikus immunválasz során termelt citokinek hozzák létre az IM tüneteit (láz, rossz közérzet, más gyulladásos tünetek). A tünetek az immunreakció alábbhagyásával elmúlnak, és a tünetmentes primér fertőzés utánihoz hasonló állapot alakul ki. A minimális virális génexpresszió biztosítja az immunológiai felügyelet kijátszását. Nem ismert azonban, hogy miért csak az EBV fertőzött felnőttek 30%-ában alakul ki IM, míg a többiekben a fertőzés tünetmentesen zajlik.

A legtöbb ember fiatal gyermekkorban fertőződik EBV-vel, anélkül, hogy észrevenné; csak a fejlett, magas higiénés kultúrájú országokban fordul elő, hogy bizonyos esetekben az elsődleges fertőzés ideje kitolódik a serdülő vagy felnőttkorra, amikor IM alakul ki. A klasszikus magyarázat szerint ez azzal hozható összefüggésbe, hogy a felnőtt immunrendszer eltérően válaszol a fertőzésre, mint a fiatal gyermekek immunrendszere (Rickinson, 2001), más elképzelések szerint azonban az IM kialakulása elsősorban a fertőző vírus dózisától függhet, és genetikai predispozíció is befolyásolja (Rickinson, 2001). Mivel a vírus nyállal adódik át, könnyen lehet, hogy a csecsemő és anyja által közösen használt kanállal kevesebb vírus jut át, mint tizenévesek csókolózása közben egy szórakozóhelyen. Az IM esetek nagy többsége önmagától meggyógyul, és az ilyen egyének a tünetmentesen fertőzöttekhez hasonlóan egész életükre EBV hordozókká válnak. Ismertté vált azonban, hogy bizonyos élettani különbségek mégis vannak a két csoport között, mert az akut IM során a perifériás T és NK sejtekben az IL-15 receptor kifejeződése elvész, és évekig nem detektálható (Sauce, 2006). Ugyanakkor a klinikailag diagnosztizált IM jelentősen emeli az EBV-pozitív Hodgkin limfóma (HL) kifejlődésének esélyét (Hjalgrim, 2003. Hjalgrim, 2007. Jarrett, 2005). A HL esetek mintegy 30%-ában EBV mutatható ki a malignus Sternber-Reed sejtekben, amelyek rendszeresen kifejezik a transzformáló vírális membrán proteineket (LMPk); világos tehát, hogy a vírus aktívan hozzájárul bizonyos Hodgkin limfómák kialakulásához (Young, 2003). Az EBV mint kóroki tényező más rosszindulatú daganatok kialakulásával is kapcsolatos (pl. nazofaringeális karcinóma, endémiás Burkitt limfóma, bizonyos szerv-transzplantációt vagy csontvelő átültetést követően fellépő limfómák, AIDS-betegek egyes limfómái, és a gyomor karcinómák kis frakciója) (Rickinson, 2001).

Az IM genetikai hajlamosító tényezői

A közelmúltban megvizsgálták az immunválasz számos aspektusát befolyásoló HLA I lókusz természetes variánsai és az IM kapcsolatát (McAulay, 2007). Korábbi adatok az EBV pozitív Hodgkin limfómák és egyes HLA I allélek kapcsolatára utaltak (Diepstra, 2005. Niens, 2007). McAulai és munkatársai közleményükben leírták, hogy bizonyos HLA I allélek sokkal gyakrabban fordulnak elő IM esetekben, mint tünetmentesen EBV fertőzött, vagy EBV szeronegatív egyénekben (McAulay, 2007). Az ezen HLA alléleket hordozó IM betegek limfocitaszáma alacsonyabb, neutrofil száma és EBV terhelése pedig ugyanakkor magasabb volt, mint az ezeket az allélokat nem hordozóké, viszont az IM tünetei enyhébbnek mutatkoztak körükben (McAulay, 2007). Más genetikai predispozíciókat is leírtak korábban az IM vonatkozásában. Citokinek és receptoraik expressziójának természetes változása befolyásolhatja a citokin választ, és az alacsony IL-10 termelő egyének fogékonyabbak EBV fertőzésre (Helminen, 1999. Wu, 2002). Az IL-1 komplex bizonyos variánsa ugyanakkor EBV-szeronegativitással társul (Hurme, 1998). A McAulay és munkatársai által közölt új adatok (McAulay, 2007) tisztán mutatják egyes HLA I allélok és IM kapcsolatát, és arra utalnak, hogy a T sejtes válasz genetikailag megszabott változatossága befolyásolja az elsődleges EBV fertőzés kimenetelét és a vírus-pertisztálás szintjét. Mivel a HLA I antigének megszabják a víruspeptidek T sejtek számára történő prezentálásának hatékonyságát, belátható, hogy ez a genetikai polimorfizmus hatással lehet az EBV fertőzéssel szemben fellépő immunválaszra, bár a pontos részletek még ismeretlenek. Szuboptimális antivirális T sejt válasz az IM lefolyása során magasabb szintű vírus-pertisztálást eredményezhet a B sejtekben, ami növelheti újabb B sejtek fertőzésének esélyét és a malignus tulajdonságú abnormális B sejtek túlélésének esélyét. Az a tény, hogy az IM gyakoriságát ugyanazok a HLA I allélek befolyásolják, mint amelyek az EBV-pozitív Hodgkin limfómával mutatnak kapcsolatot, arra utal, hogy jelenlétük genetikai hátteret teremthet ahhoz, hogy a volt IM betegekben fokozott valószínűséggel alakuljon ki Hodgkin limfóma (Diepstra, 2005. Niens, 2007). Újabb adatok szerint az EBV LMP2A proteinje biztosítja az egyébként letális szomatikus hipermutáción átesett immunglobulin géneket hordozó germinális center B sejtek túlélését (Mancao, 2007), és ilyen „eltorzított” immunglobulin gének gyakran kimutathatók EBV-pozitív Hodgkin limfómákban (Brauninger, 2006).

Lehetséges, hogy az EBV törzsek természetesen előforduló variációi szintén befolyásolják azt, hogy primer fertőzés során kialakul-e IM. Két EBV típus létezik (1 és 2), melyek jelentősen eltérnek az EBNA2 gén szekvenciáját tekintve. Egy korábbi közlés szerint az 1-es típus kapcsolatos IM kialakulásával (Crawford, 2006). Egy másik vizsgálat (Tierney, 2006) ezt nem erősítette meg, de kimutatta, hogy több mint egy EBV törzs lehet jelen egyazon egyedben, amelyek a primer fertőzéskor kerülnek a szervezetbe. Eszerint a kezdeti fertőzés véd a későbbi újrafertőzéssel szemben. Ennek jelentősége van a vakcina tervezés szempontjából, mert más herpesz vírus vakcinákkal kapcsolatos tapasztalatok alapján feltételezhető, hogy az elsődleges EBV fertőzést valószínűleg nem lehet majd teljesen kivédeni, annál fontosabb lehet viszont egy EBV vakcina kifejlesztése, ami EBV-szeronegatív serdülőknek és felnőtteknek adva megelőzheti az IM kialakulását és ez által az EBV-vel kapcsolatos rosszindulatú daganatok fellépését.

Az ebben a projektben kifejlesztésre kerülő vakcina jelölt, egy szintetikus modern technológián alapul és nem tartalmaz vírust

Kifejlesztés alatt jelenleg is vannak a humán infekciózus mononukleózist (IM) megelőzendő vakcinák, melyek közül az egyik egy rekombináns vírus-vakcina az EBV víruskapszid major glikoprotein komponensét fejezi ki (gp350), míg egy másik szintén a gp350-t használja alumínium alapú adjuvánsban. (Denis et al, 2004).

Ezek a próbálkozások mutatják a klinikai igényeket, viszont olyan a 60-as években kifejlesztett technológiákat is használnak, amelyik nem intracelluláris kórokozókra lett kifejlesztve.
Az ebben a projektben kifejlesztésre kerülő vakcina jelölt, egy szintetikus modern technológián alapul és nem tartalmaz vírust. Ez egy nagyon fontos előnyt jelent, hiszen a Merck gyógyszergyár vírus vektor alapú vakcinája nemrég bukott meg a klinikai kipróbálás II.-ik szakaszában.

A feltételezés, hogy miután a vakcinára használt vírusok képesek krónikus fertőzésre, így az immunrendszert is kedvezőtlenül befolyásolják. A konzorcium által kifejlesztésre kerülő vakcina csak az immunvédelemben fontos részeit foglalja magába a fehérjéknek, míg azokat a részeket, amelyek az immunrendszert károsan módosíthatja, kihagyjuk. Szintén, a konzorcium által kifejlesztésre kerülő vakcina mind T-sejtes, mind B-sejtes epitópokat fog magába foglalni, amely egy hatékonyabb vakcinához vezet és nemzetközileg is újdonságnak számít.